A mobilház szállítása trükkös dolog, hiszen sok paraméternek kell eleget tenni, megfelelni. Szerencsére mindenre van megoldás, de arra fel kell készülni, hogy nem lesz olyan egyszerű a dolgunk, mint amikor megrendeljük az új hűtőt vagy a heti bevásárlást.

A mobilház szállítása során ugyanis az okozza a legnagyobb problémát, hogy a szerkezetkész ingatlannak egy darabban, összeállítva kell megérkeznie a telepítés helyszínére. Ami azért a bővíthető méreteket, L-alakú, U-alakú kivitelezéseket tekintve okozhat némi fejfájást.

Miért speciális eset a mobilház szállítása?

Alapvetően már a legkisebb mobilház – az Ecomodulnál például a 6x3 és / vagy 7x3 m2 – is okozhat galibát a közutakon. A mobilház ugyanis a hagyományos könnyűszerkezetes házakkal ellentétben nem darabokban kerül kiszállításra helyszíni összeszereléssel, hanem már egybeépítve.

Így könnyen elképzelheted, hogy milyen forgalmi akadályt képezhet már a Mini Ecomodul is, ha nappal, közúton kezdenénk meg a szállítást. Nemcsak a speciális szállítójárműnek gyűlne meg a baja a többi forgalomban lévő járművel, de a mögöttünk haladó kilátását is erősen rontaná a mobilház.

Ez rendkívül balesetveszélyes megoldás lenne, arról nem is beszélve, ha esetleg egy olyan szűk utcába fordulna be a jármű, ahol szinte semmi lehetőség nincs a manőverezésre és nemcsak az út mentén parkoló autókat, de akár magát az építményt is veszélyeztetnénk. Ennek elkerülése érdekében, a mobilházak szállítása során különleges szabályokat kell betartani.

Hogyan szállítsuk biztonságosan a mobilházat?

Mindenekelőtt egy speciális méretű/kialakítású szállító járműre, kamionra és egy kísérőautóra lesz szükség. Valamint a fel- és lepakoláshoz, a mobilház kijelölt helyére való szállításhoz egy daru is létfontosságú kiegészítő. Fontos kikötés, hogy hosszú távon a mobilházat vontatni nem lehet.

Ezen túlmenően azonban nagyon alaposan meg kell tervezni a szállítási útvonalat is, hogy még véletlenül se fussunk zsákutcába vagy olyan alacsony hídba, más közlekedési akadályba, ami alatt esetleg a járműre pakolt mobilház nem férne át.

Emellett a nagyobb dolgok szállítására vonatkozó szabályok szerint a mobilház szállítása is kizárólag az éjszakai/hajnali órákban történhet meg, amikor alapvetően gyérebb a forgalom, kevesebb jármű és ember van az utakon. Ehhez pedig speciális engedélyeket is be kell szerezni, mert a gyérebb forgalom ellenére a mobilház szállítása mégiscsak a forgalom feltartásának minősül.

Mire ajánlott még odafigyelni a mobilház szállítás során?

Mivel az ördög a részletekben rejlik, erősen ajánlott teljeskörű értékbiztosítást kötni az út során a mobilházra. Ezzel semmi probléma nincsen, csak a saját tulajdonunkat és a pénztárcákat védjük egy esetleg baleset során.

Ezen felül, még a szállítás előtt érdemes megejteni a tereprendezést, illetve, ha szükséges, akkor a közművek kiépítését. Minden olyan tevékenységet, amihez komolyabb talajt érintő munkálatok szükségesek. A legideálisabb eset az, amikor az alapok (legyen az akár a beton vagy talajcsavar) már állnak, a szükséges vezetékek már „lógnak a levegőben”, és a talaj is teljesen kiegyenlített.

A mobilház telepítését az esetek többségében maga a gyártó cég végzi el (erre az Ecomodulnál van lehetőség), viszont a tereprendezést érintő feladatokat, illetve az áram és víz bevezetését a megrendelőnek szükséges biztosítania. Éppen ezért a különböző munkálatok elvégzésére és a szállítás ütemezésére ajánlott odafigyelni és a lehető legideálisabb módon összehangolni.

Bár kész logisztikai hadművelet megfelelően összehangolni a mobilház szállítását és telepítését, még mindig ez a gyorsabb és költséghatékonyabb választás, mint egy hagyományos építkezés. Kis odafigyeléssel és az előírások betartásával pár héten belül új üzletre, irodára, büfére, stúdióra vagy kiállítótérre tehetsz szert.